A szép csokoládésleány, avagy Longbourn árnyékában
Zeneválasztásommal inkább a főszereplő - "csokoládéslány" - érzéseit próbáltam átadni, habár az én szívem is rettenetesen vérzik, mert nagyon akartam szeretni ezt a sztorit.
Lassan két éve koptatja a polcom Jo Baker Büszkeség és Balítélet "folytatása" a Longbourn árnyékában, ahol a szolgálók a főszereplők. Ami nem is igazából folytatás, inkább Jane Austen leglenyűgözőbb alkotásával párhuzamosan játszódó történet. A fülszöveg mellett a borító rögtön elnyerte a tetszésemet, és gondolhatjátok mennyire meglepődtem, amikor tavaly szeptemberben Drezdába készültünk, és a Zwinger Királyi Képtár honlapján megláttam ezt a képet. Fogalmam se volt, hogy ez egy festmény. Méghozzá Jean-Étienne Liotard svájci festő 1744-ben festett pasztellfestménye, amely A szép csokoládéslány címet viseli. Ő a 18. századi rokokó egyik legnagyobb festője (mint számomra nemrég kiderült). Ezek után nem volt kérdés, hogy meglátogjuk a Képtárat, habár amúgy is szerettem volna megtekinteni. Nem csak a borítón nyűgözött le a kép, hanem személyesen is. Valóban gyönyörű, és szinte kilép a hölgy a képről, annyira valósághű.
A fotó sajnos nem lett a legjobb minőségű. Fotózni meglepő módon lehetett (természetesen vaku nélkül), viszont a fényviszonyok érthető okokból sötétek voltak, és a megvilágítás is okozott problémát. (főleg az olajfestményeknél)
A jobb oldalon a könyv borítóját láthatjátok. Szerintem nagyon illik a történethez és megadja a kellő hangulatot a könyvhöz.
Maga a könyv a fülszöveget olvasva elég érdesnek tűnt és nagy reményekkel vágtam bele, azonban legalább akkorát koppantam, mint amennyire fel voltam spanolódva miatta. Fél éven keresztül nyűglődtem az első 40 oldallal. Akárhányszor letettem, nem bírtam magam rávenni, hogy folytassam, és ez rettenetesen elkeserített a napokban. Ezért fogtam és erőt vettem magamon. A könyv közepéig körülbelül vánszorgott az egész, nagyon nyögvenyelősnek éreztem és sokszor el is kalandoztak a gondolataim. Kitartásom a könyv fele után már inkább fordult érdeklődésbe, amit megnyugtatóan kontsalláltam, és onnan már nem is volt megállás a könyv végéig. BORZALMASAN felépített könyv volt ez - számomra legalábbis. Az ötlet igazából nagyon egyedi, és jó is lett volna:
- HA megadná a kellő tiszteletet Jane Austin által felépített karakterek jelleméhez - tekintve, hogy a könyv hátoldalán ennek az ellenkezője olvasható, ez nagyon nem jött össze.
- HA a könyv korhű lenne - sajnos több olyan dolgot is tudnék mondani, ami szerintem nem épp III. György király klasszicista Angliájára lenne jellemző.
- HA a szereplők háttere jobban kilenne dolgozva - rengeteg felesleges információ van benne, azonban a lényeges dolgokat, belső lelki folyamatokat csak felületesen érinti.
Nem szeretném senkinek se elvenni a kedvét, de elég nagyot csalódtam. Ilyen nagyon ritkán fordul velem elő, mert nagy körültekintéssel választom meg, hogy mit vásárolok és olvasok el. A moly.hu adatai alapján úgy gondoltam, ez is egyike az alulértékelt könyveknek, hiszen a fülszöveg csábított és a borító is lenyűgözött. Gyönyörű tájleírások filmszerűen jelentek meg a szemem előtt, és a párbeszédek választékony szóhasználatai voltak az egyetlen pozitívumai a könyvnek.
Azoknak ajánlom leginkább, akik éreznek magukban kellő kitartást és nem futamodnak meg a kevésbé gördülékeny történetektől.
Visszatérve a képre és a borítóra, egy kis érdekesség:
És ha érdekelne pár kép a drezdai Királyi Képtárnak is otthont adó Zwingeről:
