Brian Herbert · Kevin J. Anderson Dűne: Caladan úrnője
Nagyon vártam már, hogy olvassam a Caladan trilógia második részét, hiszen az első rész is megnyert magának.
Brian Herbert és Kevin J.Anderson újfent megmutatta, hogy mennyire szuper párost alkotnak, valamint, hogy sokkal több van ebben a sztoriban, mint az először gondolnánk.
A történet a Dűne előtti évbe kanyarodik vissza - csakúgy mint a Caldan-trilógia első része - és Jessicát helyezi a középpontba. Ő azon szereplők egyike, aki személyes felelősségérzetével és erkölcsi kötelességeivel kulcsszerepet játszik fia, Paul Atreides nevelésében.
A Bene Gesserit a Dűne-kánon szinte minden könyvében fontos szereplő. Ebben a részben bepillantást nyerhetünk a rend belső működésébe. Tágabb perspektívából nézve a leglenyűgözőbb az egészben a Kwisatz Haderach tenyésztési program. Ez minden, amiért több száz éve dolgoznak, és pont ez fenyegeti a pusztulásukat. Ám a nővérek nem egységesek a céljaikban. Rengeteg belharc van, és még a legjobb szándék mellett is elkerülhetetlenek a viták. Mindazonáltal, ha emberfeletti harcosok társadalmának tagja vagy a viták könnyűszerrel gyilkosságig fajulhatnak. Persze sokszor a szándék messze nem a legjobb, és ilyenkor könnyen véressé válnak dolgok.Jessica próbál egyensúlyozni a rendhez fűződő kötelessége és a családja iránt érzett hűsége között, még ha neki nem megengedett ez. Habár eddig személy szerint nem igazán szívleltem őt, itt sikerült megkedvelnem. Az írópáros erős karakternek mutatja be, aki bármit hajlandó megtenni a fiáért.
Ebben a könyvben természetesen több van, mint Jessica karakterének és a Bene Gesserit működésének bemutatása. Paul saját útja társul édesanyjáéhoz, párhuzamba állítva a könyvet végigfutó kötelesség és hűség témáját. Az Imperium szerint mindenkinek megvan a maga helye a társadalomban, még akkor is, ha a nemesi házakat arra ösztönzik, hogy versengjenek ezekért a pozíciókért. Tudva, hogy Paul története merre tart, az álmai itt már bizonyos előérzeteket sugallnak. Talán a leghangsúlyosabb az, hogy elkezdi nyugtalanítani az álmaiban újra és újra feltűnő lány.
Habár a központi szereplő Jessica, Leto Atreides herceg ugyanannyi teret kap. Családja többi tagjához hasonlóan saját becsülete, a birodalom iránti kötelessége és erkölcsi kötelezettsége között küzd. Csak úgy, mint az előző részben, ebben is roppant szimpatikus a karaktere, szinte minden helyzetben ugyanúgy gonolkoztam, ahogy ő. Talán ezért is fáj annyira, ami a Dűnében fog történni vele.
A három szál történése tematikailag tökéletes. Emellett bepillantást nyerünk az Atreidesek ősi ellenségének, a Harkonnenek gondolataiba, Padisha Császár udvarába, és az ellenellás tagjainak is olvashatjuk az érveit. Emlékszek, hogy amikor legelsőnek olvastam a Dűnét, mennyire fura volt a sok szemszöget fejben tartani, azonban hamar belerázódtam. Most már fel se tűnik.
Az egyik legnagyobb probléma az előzménykötetekkel az, hogy tudjuk merre tartunk, ugyanis a könyv olvasásának pillanatában tudatában vagyunk egy már kialakult jövőképnek. Az előzménynek inkább értelmet kell adnia az utazásnak, nem pedig hamis nyomokat adni hozzá és ezt az írópáros remekül megoldotta. Az általuk felépített feszültség és történetvezetés ugyanolyan hajtóerővel hajszol minket az elkerülhetetlen - és már ismert - vég felé, mintha nem is lennénk tisztában vele. (Persze csak azokra érvényes ez, akik nem az előzménytörténettel kezdik a Dűne univerzumot).
Ugyanúgy, hacsak nem még jobban izgultam egyes jeleneteknél, és végig azon járt az agyam, hogy miként fog egy-egy esemény visszaütni a Dűnében. Nagyon örülök, hogy belevágtam ebbe a kalandba és alig várom már a harmadik részt! Biztosra veszem, hogy az is lebilincselő lesz.