Celeste Ng - Amit sohase mondtam el

03.01.2023

Az első olvasmányom Celeste Ng írónőtől az Amit sohase mondtam el című könyv volt. Úgy ugrottam fejest ebbe a könyvbe, hogy egyáltalán nem néztem utána se a műfajnak, se a történetnek. Legfőbb indíttatásom az volt, hogy a könyvklub aminek tagja vagyok ezt választotta közös könyvnek, és mivel csekély 300 oldal így én is belevágtam. Nagyon örülök, mert ez lett a 2022-es év legutolsó és egyben legmeghatározóbb olvasmánya számomra.

Egész végig úgy éreztem, mintha egy süllyedő hajón utaznék: tudom mi lesz a vége és csak sodródok az árral. A hatalmas WOW effekt és az "AHA!' érzés is elmaradt - mégis végig fenntartotta az érdeklődésem. Összességében tetszett, elgondolkodtatott, és egy kicsit fel is paprikázta a hangulatom.

A történet egy 5 tagú család körül forog, miután a középső gyerek, Lydia tragikusan meghal. Halála után az egész család változó dinamikán megy keresztül, és rá kell jönniük, hogyan alkalmazkodjanak a Lydia nélküli élethez. A nagy probléma az, hogy senki sem tudja, hogyan és miért halt meg. Annyit tudnak, hogy a városi tó közepén egy evezős csónakot találtak, és a lány holttestét a tó fenekén. Hogyan gyászolhatsz valakit, ha azt sem tudod, hogyan veszítetted el? - ez a történet egyik központi kérdése. A magyarázat keresése sok nehéz területre vezet el bennünket: rasszizmus, szexizmus, elidegenedés, társadalmi elszigeteltség, csalódott álmok és a családon belüli nyomásgyakorlás témáihoz.

A könyv több szálon és több síkon mutatja be a tragédiához vezető összetett utat. A háború utáni Amerikában nem könnyű harcolni az egyediségünkért, főleg ha a származásunkat nem tagadhatjuk.

James Lee egy életen át próbál "beilleszkedni", de egyre jobban elkeseríti, hogy nem tud. Megtagad minden kínai hagyományt, és megpróbál amerikaibb lenni, mint az amerikaiak. Felesége, az amerkai származású Marilyn nehezményezi a férfiak által uralt kultúrát, amely részben meghiúsította ambícióját, hogy orvos legyen. A szokásos faji bántalmazások különösen maró hatást gyakorolnak Jamesre, aki olyan, mintha mindig a következő megaláztatást várná. A házaspár a csalódottságokkal teli életükre visszahúzódással reagálnak, gyakorlatilag kiközösítve magukat a társadalomból. A gyerekeik öröklik ezt a mentalitást, és szüleikhez hasonlóan igyekeznek minél jobban "amerikaibbak" lenni. Akármennyire is próbálja James elutasítani kínai györekeit, annál jobban veszíti el a saját identitását, és ezzel a gyerekei se tudják hová tartoznak.

A három gyerek közül, mivel Lydia a kedvenc, így rá gyakorolnak a szülei a legnagyobb nyomást. Ő persze nem akarja szüleit magára haragítani, így mindenbe beleegyezik, mindent megtesz azért, hogy boldognak lássa őket. Elnyomja minden kétségét, érzését és próbálja elfogadni azt az utat, amelyet a szülei jelöltek ki számára. Ez azonban szembe megy az egész természetével, és az állandó szerepjátszása menthetetlenül a tóbeli sorsához vezeti.

Általában igazságtalan kritizálni az írókat azért, amiről a könyveik nem szólnak. De ennek a történetnek a közepén van egy kirívó lyuk.

A Lee család az amerikai történelem viharos korszakát élte át, ez vitathatatlan tény. 1955-ben, miközben James némán szenvedte fehér diáktársai szivatásait, Claudette Colvin, egy tizenöt éves afro-amerikai lány nem hajlandó átadni helyét egy buszon az alabamai Montgomeryben egy fehér nőnek, miután a sofőr ezt követeli. Hanyatt viszik le a buszról, miközben a rendőrőrsre menet rugdossák és megbilincselik. 1968-ban, amikor James megborzongott a fiát ért rasszizmustól, Martin Luther Kinget agyonlőtték, mert egyenlőséget követelt minden amerikai állampolgár számára. A polgárjogi mozgalom javában zajlott, és az emberek meghaltak az egyenlőségbe vetett hitükért. Mindez azt reprezentálta, hogy az embereknek még a legrosszabb elnyomás mellett is van választási lehetőségük, de úgy tűnik, ez nem jutott eszébe Jamesnek.

Marilynnek is volt választási lehetősége. Vonzó, ragyogó fiatal nőként úgy fejtette ki függetlenségét, hogy anyja fanatizmusával szemben egy etnikai kisebbséghez tartozó személyhez ment feleségül. Mégis, amikor James ragaszkodik ahhoz, hogy a lány feladja a reményét, hogy orvos legyen, minden ellenkezés nélkül belemegy. Habár a nő a gyerekvállalásra fogja ezt, egyszer megpróbálja megváltoztatni a sorsát: elhagyja a családját, hogy befejezze tanulmányait. Ez az "önző" cselekedet vezérli Lydiát ahhoz, hogy minél jobban megfeleljen édesanyjának. Néma ígéretet tesz, hogy soha nem mond neki nemet, ha visszatér az anyukája - ami meg is történik. Marilyn a saját vágyait vetíti a lánya iránti ádáz ambíciójába. Több éven keresztül nem veszi észre, hogy semmilyen egyedi személyiségi jegyet nem mutat a lánya. Nem gyanús számára, hogy mindig szófogadó, és azt teszi amit kérnek tőle. Nem tűnik fel neki a legkisebb gyereke, Hannah, aki szinte szellem a családban, se legidősebb fia, Nath sikerei.

Lydiának nem kellett volna olyan erősen ragaszkodnia anyja kívánságaihoz. Ehelyett elmondhatta volna az anyjának, mit érez valójában. Tehát minden szakaszban volt választási lehetőség: ez nem láncreakció volt előre meghatározott eredménnyel. Ami hiányzott, az az őszinteség, a bátorság, hogy kimondd, amit valójában érzel, és kezeld a következményeket. "Mindenek fölött légy hű magadhoz", ahogy Polonius fogalmazott a Hamletben. A könyvnek egyetlen szereplője, aki úgy tűnik, hogy ezen elv szerint él, a szomszéd fiú, aki Lydia támasza lesz: Jack.

Az egész könyv a cím paradoxona. Amit sohase mondtam el tele van olyan ki nem mondott érzésekkel, gondolatokkal, amellyel igazából mindent elmond. Sokak számára ismerősek lehetnek az érintett témák, ezért nagyon valósághű és egyben megbotránkoztató is. A könyv nagyon összetett, meglehetősen rövid és könnyen olvasható. Ahhoz hogy teljesen megértsük az összes rejtett jelentést, fejben újra és újra végig kell mennünk Lydia életének fordulópontjain.

Szóval mi ölte meg Lydia Lee-t? A rendszer, vagy a rasszizmus? A társadalomból való kirekesztettség vagy a megfelelési kényszer? Vagy a fentiek mindegyike?

Várom a véleményed kommentben itt, vagy az instagram posztom alatt!

Celeste Ng - Amit sohase mondtam el

Szóval mi ölte meg Lydia Lee-t? A rendszer, vagy a rasszizmus? A társadalomból való kirekesztettség vagy a megfelelési kényszer? Vagy a fentiek mindegyike?

Erweiterte Einstellungen