Kleinheincz Csilla - Alvilági szövedék
Kleinheincz Csilla neve számomra az Ólomerdő trilógiának köszönhetően egyet jelent az élvezhető és mindenek felett igényes olvasásélménnyel. Új regénye, az Alvilági szövedék csak megerősített ebben a hitemben.
Izgatottan vártam, hogy végre megjelenjen a kötet. A borító és a cím is elgondolkoztatott, őszintén bevallom: elég furcsának tűnt. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az az alvilági szövedék, és a borítót is értetlenül néztem, hogy miért ilyen ronda? Na de itt Kleinheincz Csilláról van szó, nem lehet, hogy az előítéleteimmel karöltve esélyt se adjak neki. Nem, az ki van zárva!
Nos így utólag már tökéletesen értem mind a címet, mind a borítót és mind a kettőért odáig vagyok. Már az első pár fejezet után totál lenyűgözött a téma is: a természet és az iparosodás ellentéte, valamint az emberi természet elvakultsága. Nagyon aktuálisnak és fontosnak tartom, hogy a kötet többek között nem csak a környezetvédelemmel foglalkozik, hanem az emberiség természethez való viszonyát is bemutatja a maga fantasy világában. Egy görbe tükör, amelyben felismerjük és még jobban rádöbbenünk, hogy mennyire kizsigereljük a bolygónk adottságait. Ezen túl pedig szembeállítja a hagyományokat a modernizációval, azt üzenve, hogy a világ nem csak fekete és fehér. A másik két fontos mondanivalója szorosan kapcsolódik a fentebb említett eszmékhez, ezek az elfogadás és az előítélet. Ezt két vallás konfrontációjával szemlélteti az írónő.
Míg a hagyományokat tisztelő emberek a természetet - a Nagy Kertészeket - dicsőítik, addig az iporosodás világát élők egy új istent: Mikoszt. A főszereplő, Gerle ennek a két világnak a találkozásán találja magát. Rajta múlik, hogy faluja, akik Tisztáknak nevezik magukat - Mikosztól mentes életre hivatkozva - megmenekül e, valamint, hogy az elveszettek - akik Mikoszé lettek - között élő szerettei túlélik e az Alvilág bosszúját.
Itt külön megemlíteném az Alvilágot egy kicsit, mert ő egy a természettel, ennek okán pedig kulcsfontosságú főszereplő. Lenyűgöző volt olvasni a gondolatait. Nekem ezek voltak a kedvenc részeim. Mélységeiben annyira alámerülünk a gondolatoknak, hogy szó szerint eggyé válunk a földdel. Ezeket a részeket többször is elolvastam, hogy igazán megértsem. A kapcsolat, amelyet Gerlével alakított ki nagyon zsigeri és felettébb érdekes.
A regény hitvilága nagyon erős. Aprólékosán kidolgozott vallási rendszerekről olvashatunk úgy, hogy nem kapunk agyvérzést a szöveg szárazsága miatt, és ezt az írónő egyedi stílusának köszönhetjük. Társadalomkritikaként feletébb aktuális téma a sztereotípiák beskatulyázása.
Bár nem a szerelmen van a hangsúly, Gerle megtapasztalja ennek az érzésnek mind a két oldalát, és csak úgy jelentős tényezőnek tartom, mint a természetet és a hitet. Gerle megtanulja, hogy ne ítélkezzen előre mások felett és, hogy bízzon egy szebb nap ígéretében. Finoman és tagoltan van felvezetve a személyiségfejlődése, amely hatalmas utat jár be.
A gondosan ápolt szókészlet, szöveggondozás és nem utolsó sorban az írónő fantáziája egy igazán értékes és intenzív olvasmányt nyújtanak. Nekem nagyon tetszett és az idei évem egyik legerősebb olvasásélménye lett. Ajánlom minden fantasy rajongónak.