"- Méreg? - nézem elgondolkodva. - Csak nem a jövendőbelidnek tartogatod?
- Nem halálos - állítja Elian. Ahhoz képest, hogy gyilkos, mintha megsértettem volna a feltételezéssel is. - És nem. - Elhallgat, majd arcán félmosollyal néz rám. - Hacsak nem te leszel a feleségem.
- Ha én lennék a feleséged, meg is innám."

Cinder után az Egy birodalom végzetével folytattam utazásom, ami úgyszintén egy meseadoptáció. A kis hableány története alapból nagyon közel áll a szívemhez, habár ez elmondható szinte az összes Disney mesére. Olvasás közben alig vártam már, a meséből ismert fontosabb események alakulását, mint például találkozás a királyfival, vagy épp a főhősnőnk emberré válása.

A történetet váltott szemszögből olvashatjuk, így nemcsak Lira, a tenger mélyén élő királyi családból származó szirén, hanem Elian, a szárazföldi királyságok egyik leggazdagabb hercege által is betekintést kapunk az életükbe. 

A szirének köztudottan a tengerészekre veszélyt jelentő lények. Nincs ez másképp itt sem. A szirének minden évben a születésnapjukon begyűjtenek egy halandó szívet. Sebességük, erelyük nagysága és hipnotikus énekük teszik őket veszélyessé. Lira hercegnő viszont nem egyszerű szívvadász, ő a szíveket is megválogatja. A víz alatt és a víz felett is Hercegek Átka néven hívják,  nem hiába. Anyja, a Tenger királynője kegyetlen és szívtelen tettekre kényszeríti, amitől teljesen normális érzés számára a gyilkolás természete. Nagyon tetszettek azok  részek, amelyben Lira visszaemlékszik korrábi tetteire, így megtudjuk, hogyan alakult ki a mostani személyisége. Anyja könyörtelenségének köszönhetően pedig megtapasztalja, hogy milyen emberként élni. Büntetésnek választja ezt a királynő, viszont igazából hatalmas áldás volt ez Lira számára.

Elian hiába trónörökös, egyáltalán nem vonzza a korona. Többször is hangoztatja, hogy ő a tengeren van otthon, a hajóján a legénységével. Szereti a családját és hiányoznak neki, de csak a bajtársai előtt tud igazán önmaga lenni. Hajóútjainak pedig legfontosabb célja a szirének elpusztítása. Miután elhatározza, hogy megkeresi és megöli a Tenger Királynőjét, hiszen akkor a Hercegek Átka is halálra van ítélve, kitaláljátok, hogy kivel hozza össze a "sors"? Bizony, Lirával, aki emberként lebeg az óceán közepén. Innen indul közös kalandjuk. Együtt indulnak egy olyan fegyver keresésére, ami a véget vethet a szirének birodalmának.

"- Miről kellene lemondanod? - kérdezi.

- Ha hozzád mennék? - Úgy állok, hogy fölé magasodjak és próbálok elvonatkoztatni a bennem kavargó kusza gondolatoktól. - A józan eszemről egész biztosan."

A két főhős csipkelődéseit és Lira belső vívódását nagy élvezettel olvastam. Ahogy megismeri az emberi világot és felfedezi a szépségeit, úgy nyitja meg a szívét is. Előbb utóbb viszont őt is utoléri a hazugságának az árnyéka. Elian minden kérdését próbálja burkoltan megválaszolni, igazából csak egy dologról hazudik: saját mivoltjáról. Ez viszont elég terhelő a kapcsolatukra nézve, tekintve, hogy a férfi elakarja pusztítani őt.  Amint elérik küldetésük célját, és fény derül az igazságra, bekapcsolódik a történetbe a Tenger Királynője is, Lira visszanyeri alakját és kezdetét veszi az ütközet. Elian és Lira tudatában az egymás felé táplált érzéseik csak ekkor nyernek bizonyosságot.

Nagyon sok részletet, mellékszereplőt kiemelhetnék még, de érzem, hogy nem tudnám átadni a könyv hangulatát ennél jobban. Ezt meg kell tapasztalni. Aki szereti az eredeti mesét, annak nem fog csalódást okozni. Remek könyv ez az előítéletekről, az elfogadásról, valamint a  szerelem erejéről. Egy nagyon szép idézetet szeretnék még kiemelni nektek, ami szerintem különösen igaz:

"Metafora Teremnek szoktam hívni a helyet, mert ez a rengeteg fehér felület nem lehet más, mint metafora. Arra utal, hogy alapvetően mindenki egy üres vászon, a színeket pedig a tapasztalatok varázsolják ránk."

A részlet egy könyvtár leírásáról szól. A könyvek kezdetben üres oldalak csupán, az író az, aki megtölti élettel, csakúgy, mint a mi életünket is megfesti a közeg, amelyben élünk. Ebből a részletből az tudatosult bennem, hogy nem csak a saját akaratunkkal döntjük el, hogy milyen emberek leszünk. A környezetünk hatalmas befolyással bír rá, valamint azok a tapasztalatok, amelyekben az életünk során részünk van. Viszont mindenki ugyanazzal kezdi: egy üres vászonnal. Ennek ellenére hiába vagyunk egyformák, még is ezer féleképp különbözünk. Nagyon tetszik ez a gondolat, és az idézet bekerült a kedvenceim közé is. 

Visszatérve a könyvre: ami miatt nem kapott öt csillagot, az a befejezés. Nem akarok spoilerezni, de nagyon gyors volt számomra, millió kérdésem maradt, és amúgy is milyen dolog az, hogy épp belemerülnék ebbe a világba, és már vége is? Úgy elvesznék a habok között, betekintenék minden korall mögé, és csak úsznék a tenger aljára lefele, miközben csodálnám minden gyönyörűségét.