"- A saját jövődet nem láthatod - mesélte neki az édesanyja -, ahogyan a saját arcodat sem, de mint olykor megpillantod a tükörképedet egy sötét üvegben, vagy egy nyugodt vízfelszínen, mások történeteiben megtalálhatod önmagadat."

Először is tájékoztatnom kell titeket, hogy a Riyria - A kezdetek című könyvsorozat, a Riyria Krónikák előzménysorozata. Már ez a tény elég ahhoz, hogy elfogult véleménnyel kezdjek neki az értékelésnek, mert - tudom, sok helyen olvashattátok már tőlem, de tényleg - ez A Gyűrűk Ura után a legfantasztikusabb fantasy sorozat. Mai napig nem értem, miért nem olyan közkedvelt, vagy felkapott, de gondolom mindenki így érzi a kedvencével kapcsolatban. 

Igazából a hat részes "alap" történetet nem ismerőeknek tökéletesen élvezető a Koronatorony, mert az író odafigyelt a részletekre. Semmilyen spoilert nem tartalmaz a már megjelent kötetekre nézve. Sőt, akik olvasták a már meglévőket, azok az utalásokkal és a szereplőkkel egy olyan kiegészítő képet kapnak a történtekről, amelyek csak még jobban a függőjévé teszik az embert. 

Igyekszek tömören összefoglalni az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. 

A könyvet három főszereplő váltott szemszögéből olvashatjuk. Igaz a fülszöveg csak a két bajkeverőt említi, viszont van itt még valaki, aki úgyszintén kiveszi a részét a történetből.

Elsőnek Hadrian Blackwatert ismerjük meg. Apja kovácsként egy kis faluban nem csak kardforgatásra tanította, hanem az elméjét is igyekezett edzeni. Sajnos nem sokra ment vele. Bizakodó, és túlontúl hisz az emberek jóságában. Törvénytisztelő és hiába van mindenki iránt a legjobb indulattal, általában ez mindig galibát von maga után. Gyerekkorában arról álmodozott, hogy ő lesz a királyság megmentője, és lovag lesz. Viszont meg kellett tapasztalnia az élet keserű oldalát. Fiatal korára kiégett, ámde nagyszerű harcos lett, és nem tudja mit kezdjen az életével, amíg egy levelet nem kap. 

Royce Melborn felbukkanásáról a könyv szempontjából elég későn veszünk tudomást, de annál nagyobb meglepetést okoz. Cinikus és senkiben se bízik meg. Mindenkiről azt gondolja, hogy összeesküvést szőtt ellene, ezért ha az útjába kerül valaki, könnyebb eltennie láb alól, mintsem foglalkozni vele. Sose fecsérli a szavakat, csak akkor szólal meg amikor muszáj. Egy törvényen kívüli bűnöző. Nem az erejéről, hanem a kisugárzásától tart mindenki. Mindig csuklyát visel, és sötét szemében a veszély tükröződik. Gyors és hangtalan. Tökéletes besurranó tolvaj és gyilkos. Élete céltalan és összeeskövésekkel teli, mígnem egy különös megbízást nem kap. 

"- Te nem hiszed, hogy vannak helyes és helytelen dolgok? Hogy létezik a jó és a rossz?

- Dehogynem: helyes az, ami nekem jó, és a helytelen az, amit nem szeretek,  és azok a dolgok nagyon-nagyon rosszak."

Royce és Hadrian nem különbözhetnének jobban egymástól és gyűlölik is egymást ezért. Ezt az ellentétet használja ki egy közös ismerősük, egy varázsló, és egy olyan megbízást ad kettőjüknek, amit reményei szerint életüknek is célt ad a későbbiekben. Ez pedig nem más, minthogy lopjanak el egy tárgyat a híres Koronatoronyból, ahol a legértékesebb kincseket tartják a birodalomban.

A harmadik főszereplőnk egy olyan nő, aki még a fiatal éveiben jár, és már megtapasztalta az élet kegyetlen oldalát. Egzotikus származása miatt kitűnik északon, ahová édesanyjával érkezik. A családjukban öröklődik egy tehetség, amely lehetővé teszi számukra a jövőbe és a múltba látást. Gwen Delancy viszont ritkán él képességével. Medford városában  kénytelen a testéből megélni és várni arra a titokzatos idegenre, akit édesanyja a halálos ágyán megjósolt neki. Megszabadulhatna rabságától, ámde egy idegen férfi által adott vagyon nem az övé. A férfi, csakúgy mint az édesanyja arra kéri Gwent, akármi történik, sose használja fel, hanem amikor elérkezett az ideje, segítsen annak, akit megjósoltak neki. Gwen egyre nehezebben tűri az igazságtalan, rossz bánásmódot, ezért egyszer aztán a kezébe veszi az élete irányítását.  Mit sem törődve a vagyon eredetileg rendeltetett céljától, elkölti a pénzt. De ki a megmondója, hogy nem épp így kellett volna megtörténnie? 

Royce és Hadrian eközben teljesítik a megbízásukat, ám egyiküknek se úgy ér végét a küldetés, ahogy arra számítottak. Életük csaknem odaveszett, és mind a kettőjüknek be kell látni, hogy egyikük se élte volna túl a másik nélkül. Viszont minden nézeteltérésük ellenére, én úgy hiszem, már itt kedvelték egymást, de mivel már maga a tény visszataszító volt kettőjük számára, ezért könnyebb piszkálódniuk. Amit nem is bánok, mert hatalmas élvezetet nyújtott ezeket a civakodásokat olvasni. 

Hadrian és Royce még nem indult el azon az úton, amit az öreg varázsló, a magbízójuk, Arcadius kijelölt nekik. Viszont nagyon jó úton haladnak abba az irányba. Arcadius hitt benne, hogy jó hatással lesznek egymásra. Kiegészítik egymás gyengepontjait és tanulnak valamit a másiktól. Ebben lesz segítségük, aki egyben megmentőjük is, nem más, mint Gwen. A könyv olyan zárással ér véget, ami olyan, mintha csak egy fejezet vége lenne és lapoznál a következő oldalra a folytatásért. Végre összeérnek a szálak, és a következő kötetben, ami a Rózsa és Tövise címet kapta, végre megismerkedik a három hősünk és remélem Royce és Hadrian is rálép a közös utukra. 

" - ....És végül azt is szeretném hallani, ti ketten hogyan oldottátok meg ezt a kalandot. Talán jól megleptek azzal, hogy együtt tértek vissza. Mint korábban említettem, szerintem kiváló csapatot alkotnátok.

- Ő és én egy csapatban? - húzta el a száját Royce.
- Igen, egy csapatban, társként, úgy értve, hogy két emberként, akik együtt dolgoznak, és egyesítik a képességeiket egy közös cél érdekében. Elf nyelven van erre egy kifejezés. Úgy mondják...
- Riyria - fejezte be a mondatot Royce.
- Te tudsz elfül? - nézett rá Hadrian.
Royce úgy pillantott rá, mintha bosszantaná, hogy Hadrian még ott van.
- A lényeg az - folytotta a professzor - , hogy ha a munka során találtok némi kölcsönös hasznot a másik képességeiben talán úgy határoztok, hogy együtt folytatjátok.
 - Akkor hát erről van szó? - fordította félre a fejét Royce. - Ki kell, hogy ábrándítsalak!
- Ja - értett egyet Hadrian. - Én nem hiszem, hogy bármelyikőnk készakarva a másikkal maradna. Abban sem vagyok biztos, hogy képesek lennénk ugyanabban az országban élni. Ellentétei vagyunk egymásnak.
 - Igazából pont ez a lényeg - bólintott Arcadius."

Nagyon sok idézetet hozhatnék, igazából legszívesebben az egész könyvet idézném. Az író egy olyan egyedi világot hozott létre, ami eléggé kegyetlen és igaz. A főhősök nem kergetnek mézes-mázos illúziókat, nem rohannak a királylány megmentésére (habár Hadrian biztos nekilódulna), és nincsennek világot megváltó terveik. Vicces, kalandos, iszonyat izgalmas, szarkasztikus és könyörtelen. Mégis szívet melengető. Emberi. 

Ha negatívumot kellene mondanom, úgy hiszem csalódnátok bennem. Hiába vizslatom kritikus szemmel, nem tudok mondani egy konkrét dolgot se. A karakterek a saját hibáikkal együtt tökéletesek. Olyan ez a sorozat, mint egy hatalmas folyó. Néhol gyors és veszélyes sodrású, néhol lassú és gyönyörű. Hol mély, hol sekély, mindig más arcát mutatva. Kanyarog, átgázol mindenen, vagy épp csendesen csordogál a medrében. Teli élettel és veszéllyel.  De akármilyen is legyen, ha belelépsz egy biztos: magával ragad. 

5 csillagot megduplázva szeretném kifejezni, hogy mennyire eltér ez az eddigi remek olvasmányaimtól. Kiemelkedik minden eddigi történet közül, és mérhetetlenül hálás vagyok nem csak az írónak, de a kiadónak is, hogy lehetővé tették, hogy megismerjem a két legádázabb és legszeretetreméltóbb gonosztevőmet. 

Jöhet a következő rész!