"Pont az ellentéte akarok lenni annak, amilyen uralkodó te vagy. 

Maeve-re mosolygott. 

És csakis egyetlenegy boszorkány lehet a királyném."

                                                                         Dorian Havilliard 

Rekord idő alatt végeztem ezzel a csodálatos, és zseniális kötettel. Ti is biztos ismeritek ezt a bizonyos érzést, amikor nagyon izgatottan vágtok neki egy könyvnek, mégis közben vérzik a szívetek, mert tudjátok, hogy nincs tovább. Alig vártam, hogy végre részese lehessek újra Aelin és Dorian világának, mégis el voltam keseredve, mert búcsút kellett mondanom nekik. Összetörték a szívem. Úgy, ahogy Aelin szívét is. Voltak fejezetek, melyek balzsamosan simogatták ezeket a sebeket, de rájöttem csak azért, hogy aztán mégjobban fájjon. 

Nagyon nehéz úgy írni az Üvegtrón sorozat zárókötetéről, hogy ne az egész történetet nézzük. Minden, amin a hőseink átmentek, minden véletlen találkozás itt fut egybe. A szálak, amelyeknek anno nem sok értelme volt, mind összefonódik, és egy gyönyörű háló keretében ráereszkedik az ember lelkére. Azok, akik szerették ezt a sorozatot és olvasták is csillogó szemmel gondolnak a könyv bizonyos részleteire. 

Töprengtem, hogy spoliermentesen írjam- e meg az értékelést, de elnézésetek kell kérnem, ez lehetetlen. Úgyhogy aki még nem olvasta, azt most figyelmeztetem: SPOILER következik!

A könyv nem csak valójában áll két kötetből. Az elsőben minden csoport külön próbál küzdeni, míg a másodikban már egyesült erővel lépnek fel a sötétség ellen. 

Manon, a Tizenhármak és Dorian próbálják megtalálni és egyesíteni a crochan boszorkányokat, ami nagy nehézségek árán sikerül is. Manon fejére felkerül a csillagkorona, majd Doriannel szétválnak útjaik, hiába próbálja Dorian eltitkolni mit tervez, Manon rájön. Így a férfi a harmadik kulcs keresésére indul Morathba. Aelin Maeve rabságában a vaskoporsóba zárva szörnyű kínok között szenved, Cairn kínzásainak kitéve, egyedüli társa Fenrys, aki a Maevenak tett véreskü miatt nem tehet mást, mint tétlenül, szenvedve nézi a kínzását. Maeve mérgezi főhősünk elméjét, és próbálja a titkait kicsalni. Lysandra úgy tesz, mintha ő lenne Aelin, és Aideonnal együtt készülnek a háborúra. Sajnos lebukik, ami eléggé feldühíti a terraseni lordokat. Chaol, Yrene, Sartaq, Nesry és a kagán serege az Ezüst-tóhoz tartanak, hogy megmentsék Morath seregeitől Chaol otthonát. Yrene csodálatos kiállása szinte lenyűgözi Chaol utálatos apját, és fény derül arra is, hogy a nő gyermeket vár. Rowan, Elide, Lorcan és Gavriel megpróbálják megmenteni Aelint. Rowan kétségbeesetten, de kitartóan küzd, csellel átverve Maevet sikerül Aelint megmenteniük.  És mindezek után kezdődik csak az igazi csata.  

Dorian miután alakváltó tehetségét tökéletesre fejlesztve megérkezik Morathba, váratlan akadály kerül útjába. Mégpedig Maeve. Addigra Aelin kiszabadul, így a nő a valg királyhoz Erawanhoz csatlakozik, hogy erősítsék erejüket. Miután Dorian felajánlja Maevanak, hogy elveszi feleségül a szövetségükért cserébe, egy világ omlott bennem össze. Nem hiába emeltem ki fentebb azt az idézetet. Az volt az a pillanat, amikor a hideg végigfutott a hátamon, büszeségtől dagadt a mellkasom, és gondolatban térdre borúlva mondtam hálát Sarahnak, amiért így átvert. Megérte. Ezért a mondatért megérte. A jelenet bekerült a TOP3 közé. 

Aelin szenvedését nehéz és zavaros volt olvasni. Többször is utalt arra, hogy mennyire belefáradt a harcba, de mégse adta fel. Rowan, a párja mindvégig kitartóan, csodálatos szerelemmel támogatta, és tudta, hogy begyógyítja Aelin sebeit. Együtt képesek rá. A találkozások, amikor Chaollal, majd Doriannal aztán Aideonnal újra ölelik egymást, csodálatosak voltak.

Manon és Dorian lettek az abszolút kedvenceim, ha a párosokat nézzük. Manon erős, büszke, és határozott egyénisége most mutatkozik meg a leginkább. Benne találkoznak a boszorkányok vérvonalai, ez teszi őt erőssé. Amikor Doriant kérlelte, hogy maradjon és ne menjen el Morathba a harmadik kulcs után, én biztos nem bírtam volna otthagyni. Végre megtette ezt a lépést és itt szerettem meg igazán őt. A boszorkánykirálynő, aki minden csillagot megérdemel a koronáján, nem hajlik meg, habár nagyon súlyos veszteség éri. Elfogadja sorsát, egyesíti a boszorkányokat. Az, ahogy az utolsó, mindent eldöntő csatában a Tizenhármak - pontosabban a Tizenhármakból tizenketten - életüket áldozták a szebb jövőért csodálatos és egyben szörnyű volt. Nem csak Manonban, de bennem is megtört akkor valami.  Percekig csak néztem ki a fejemből, újra elolvasva a szavakat. "Élj, Manon! " Ezt mondta neki Asterin. Az önfeláldozásuk a legnemesebb tett volt, az egész sorozatban. Hiszem, hogy Manon Crochan királynőként egy olyan családra tett szert, akik segíteni fogják a gyász óráiban, habár végleg sose fog elmúlni a fájdalma, és hogy persze Ő és Dorian megkapják a boldog befejezést.

Számomra Dorian ment át a legnagyobb jellemfejlődésen. A zavart és megtört férfiból pimasz, erős és tettrekész lett. A szenvedései, minden viszontagság amin átment, erre az utolsó csatára készítették fel. Fájdalmai az apja irányi gyűlöletéből fakadnak, de a végére úgy érzem, felszabadult ezek árnyai alól. Nagyon nem akartam, hogy Dorian készítse el a Zárat, és ezzel magára vállalja azt a sorsot amely Aelint is súlytotta. Természetesen azt se akartam, hogy Aelin legyen az. Amikor eldöntötték, hogy ketten vállalják a kockázatot együtt, tényleg elhittem, hogy sikerülhet. Amikor megjelent Dorian apja, már tudtam, hogy ő biztos megmenekül. "Ismeretlen az ár". Mikor értelmet nyertek a szavak, hogy az apjának tulajdonképpen nem is volt neve, - én is mindig Dorian apjaként gondoltam rá, egyáltalán nem tűnt fel, hogy semmilyen néven nem említik - teljesen megdöbbentem. Az apja végül átvette Dorian helyét. Majd az istenek átverték Aelint. Kétségbeesetten kapkodtam a sorok között,  - gondolván naaaaaa neeeee - , de aztán megjelent a remény. Nagyon sajnáltam, hogy az erejét fel kellett áldoznia, de ez legyen a legkevesebb azok után, amin keresztülment. Élt, és mint tünde nem kellett lemondania arról az örökkévalóságról sem, ami Rowanhez kötötte. 

Végül mindenki megtalálta a társát. Lysandra és Aideon végre félretették büszkeségük, csak úgy mint Elide, és megbocsátott Lorcannak. Mindkét párosnak az kellett, hogy a halál árnyéka vetüljön kapcsolatukra. Szerettem őket olvasni, habár sok helyen idegesítő volt számomra a sok benső szenvedés, hiszen alapból egy olyan helyzetben voltak, amikor a napjaik megvoltak számlálva. Miért nem lehetett egyszerűen csak félretenni a sértettségüket és egymással lenni? Nyilván, túl unalmas lett volna úgy a történet. 

A háború megnyeréséhez mindannyian kellettek. A csodás gyógyító Yrene, aki Dorian segítségével legyőzött egy valg királyt, a Tizenhármak (-Manon), akik megölték a gonosz boszorkányokat. Aelin és Rowan, akik megsemmisítették Maevet, és a többiek kitartása, és hazájuk iránti szeretete mind hozzájárult a tűz örökösének álmához: egy szebb jövőhőz. 

Ami miatt bosszankodtam, hogy Gavriel és a fia, Aideon csak egy oldalnyira egyesülnek. Sírt a szívem érte, hogy csak ennyi jutott nekik. Gavriel csakúgy mint Manon társai, feláldozza magát, hogy megmentse fiát és annak jövőjét. Háború nincs veszteség nélkül, de azért titkon örültem, hogy egyik fő kedvencem se szenvedett komoly sérülést.  

Próbáltam rövidre fogni, de nehéz. Nehéz egy olyan sorozatról pár mondatot írni, ami legalább annyira a szívemhez nőtt, mint A Gyűrűk Ura. 5 éve már, hogy ennek a tűzszivű lánynak köszönhetően újra szerelembe estem a könyvekkel és elindított életem legnagyobb kalandján. És ez nem kis dolog. 

(A háttér Bujdosó Gabriella munkája. Forrás: pinterest.com)

Érdekességek

• Maas a Gyűrűk Urából Arwenből ihlette Aelin hősiességét, valamint a Chichago című könyvből Velma Kelly karakteréből jópár vonást. Maas egyik nyilatkozatában kifejtette, hogy az utóbbi arroganciája és  vadsága arra késztette, hogy egy olyan nőről írjon, mint ő - egy olyan nőről, aki soha nem mondja, hogy sajnálom, tehetséges és elszánt, és teljesen szerelmes önmagába. 
• Az AAG, Aelin monogramja (Aelin Ashryver Galathynius) hindi nyelven a "Tűz" szót jelentik.
• A Celaena egy olyan név, amely a Celaeno származékából származik, ami azt jelenti, hogy "sötét", és egyúttal egy csillag a Bika csillagképben, és egy tagja a Plejádoknak. A Plejádok közismert neve többek között a Messier 45, M45, Fiastyúk vagy Hetes a Földtől 443 fényévre lévő nyílthalmaz elnevezése. A görög mitológia a Plejádok szabad szemmel is látható csillagait a hét nővérének hívják. A hét nővért Órión, a Vadász üldözte az égbolton, de Zeusz galambokká változtatta őket, hogy megmenekülhessenek. A nővérek: Celaeno, Electra, Taygeta, Maia, Asterope, Merope, Alcyone, a szüleik: Atlas és Pleione - ezeket a neveket viselik a halmaz legfényesebb csillagai.