Rachel Smythe - Lore Olympus – Olümposzi história 1.
Lore Olympus nagy népszerűségre tett szert az elmúlt években nem csak Webtoonon, hanem a hazai könyvpiacon is. Hádész és Perszephoné olyan görög mitológiai alakok, akiket mindenki ismer, így nem kell senkinek sem bemutatni őket. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis mitől ilyen felkapott ez a képregény és hogy a hype mögött van e tényleges szerethetőség.
Első pillantásra a vaskos terjedelem tűnt fel, ám miután belepillantottam már tudtam, hogy igazából elég "pörgős" a kötet, valamint ennek ellenére könnyen lapozható.
Maga a stílus nagyon tetszett, a modern környezet retro képalkotással szuperül passzol egymáshoz. A cukorka színű árnyalatok mélysége és tisztasága valamint a szétszedett panelek egyensúlya gyönyörűen olvashatóvá teszik a cselekményt. A grafika sok helyen szinte magától beszél, minden leírás vagy szöveg nélkül. A humor mellett komoly témák is főszerepet kapnak, mint például a nemi erőszak és a kiszolgáltatottság. Nekem kicsit erős volt ez a momentum, egyáltalán nem számítottam rá a kötet könnyedsége alapján.
A történet megdobogtatta a szívem és nem tudtam nem szurkolni nekik, még ha tudom, hogy mi is lesz majd a "vége".
Hádész és Perszephoné az ellentétek rendkívül népszerű inkarnációja. A színek játéka, a sötét/világos esztétikája - Hádész és az Alvilág gazdag sötétkéke Perszephoné rózsaszín árnyalataival szemben -, egyszerűen vonzzák a tekintetet. Nem csak a színekben lelhető fel ez a ellentmondás, hanem a borítón is: a két főszereplőnk tökéletes tükörképként néznek egymásra fentről le, valamint lentről fel.
Perszephoné túlzott naivitása sokszor zavart, csakúgy mint Hádész bizonytalansága. Sejtem, hogy ezek a tulajdonságok a történet előrehaladtával a karakterek fejlődésének céljából elég fontosak, így csak még jobban várom a folytatást.
Azt hinnéd, hogy ez is csak egy elcsépelt sztori, megkapó marketinggel és külcsínnel. Ám azt, kell hogy mondjam tökéletesen kikapcsolt, és igen: megéri a hype. Nagyon élveztem, egyáltalán nem ilyesmire számítottam.
