Werner Herzog - Dereng ​a világ

"Az éjszaka lázálmokban forgolódik, és a táj rögtön ébredéskor, mint hideg borzongás, nappallá átváltozik, statikusan nyikorgó álom, mely nem akar elmúlni, remeg, ahogy a rosszul bekötött neoncsövek remegnek. Reggel óta vibrál az őserdő az elektromos elragadtatás rituális kínjaiban. Eső. A vihar olyan messze van, hogy nem hallani a dörgést. Ez is álom. Ez is álom. Széles ösvény, balra és jobbra sőrő bozót, rothadó levelek a földön, vízcsepe hullanak alá a levelekről. Az őserdő dermedt, türelmes alázattal várja, hogy véget érjen az eső nagymiséje." 

Pontosan ezekkel a képekkel kezdődik el Onoda Hiro története, aki eggyé válik a dzsungellel és akit az író ennek az alázatos természetnek a részeként mutat be. Mint egy vezérmotívum, végigfut a szövegen az a kérdés, hogy vajon a háború csak Onoda álma és, hogy van-e a háborúnak önálló élete.

Mielőtt bővebben utánaolvastam volna a főszereplő, Hiroo Onoda történetének nagyon lenyűgözött Werner Herzog könyve. Lebilincselőnek találtam a stílust és ennek okán a líra hangvételt is. A könyv befejeztével természetesen rögtön rákerestem a japán katona nevére, és ahogy egyre mélyebbre haladtam a kutatásommal annál jobban vált ketté a valóság és a történet. Úgy érzem, ez a könyv inkább ideológizálja, mintsem valósággal mutatja be a történteket. Példának okáért Herzogot egyáltalán nem érdekli a lubangi lakosok oldala. Miként élte meg a lakosság, hogy egy gerillaharcos 29 éven át fenyegeti őket? Az író próbálja demontsrálni, hogy csak azt veszik el az ott élőktől, ami elengedhetetlen a túléléshez, azonban ez nagy valószínűséggel nem igaz. Több dokumentumfilm és értekezés is készült már Onoda történetéről, amelyek egyértelműen reálisabb képet adnak.

Alapvetően Herzog nem is Onodával foglalkozik, csak Onoda háborús álmával, mint egzisztencialista példázattal. Ha figyelembe vesszük, hogy Onoda, aki szívében nem csak valamiféle szamuráj volt, ahogyan a szerző ábrázolja, hanem mindenekelőtt annak az időnek a gyermeke, amikor Japánban sokaknál a fasiszta gondolkodáshoz hasonló ideológiája volt a természetes, úgy rögtön értelmet nyernek az "amerikai" ellenes mozzanatok. (gondolok itt arra a tényre, hogy az amerikaiak rágóznak csak, valamint amikor megkérdőjezi, hogy emberek-e ők egyáltalán).
Japánban határozottan volt és van rasszizmus, így nem meglepő, ha az általa alapított "természetiskolák" sem váltottak ki egyöntetű lelkesedést, hősként imádva őt. Az egész életét ez a szemléletmód vezette és ezt félretenni egyik napról a másikra nem lehet. Brazilíába való emigrálása is valószínű ehhez a tényhez (is) köthető.  

A dzsungelben való túlélést élénken ábrázolja,  olyan álomszerű leírásokat választva a történetéhez, amelyek váltakoznak a valóság és a képzelet között. A mondatok leginkább villanások, amelyek nagyszerűen érzékeltetik a dzsungel pulzálását. A főszereplőt nem harcias katonának állítja be, hanem mint a kötelességtudat meghatározó viselkedési kritériuma szerint eljáró katonát, aki teljesíti a parancsot, hogy megvédje a szigetet minden kihívással szemben. Így lehet követni a főszereplő logikáját, még akkor is, ha egy-egy ponton elég abszurdnak tűnik. Ez a kötelességtudat lenyűgöző volt. 
Ezen kívül fel lehet ismerni a párhuzamot ebben az attitűdben azokkal az emberekkel, akik azt hiszik, hogy tudatában vannak annak, mi történik, miközben egyre jobban elvesznek a saját világukban.

Herzog ügyesen meséli el a történetet éles, pattogó, mégis költői nyelvezeten. A dzsungel természete az írásmódon keresztül tökéletesen érezhető. Onoda karakterként soha nem tűnik nevetségesnek, de ehhez az kell, hogy a tetteit anélkül kell követed, hogy megkérdőjeleznéd a logikáját. A tárgyat tekintve tudatlanságában figyelemre méltó. Ha az igazi tényeket félretesszük, és mint magát a valóságtól elválasztott olvasmányt nézzük úgy teljesen megállja a helyét a szépirodalom felső polcain.